Egészségügyi protokoll

INTÉZMÉNYI JÁRVÁNYÜGYI PROTOKOLL

DEBRECENI KINIZSI PÁL ÁLTALÁNOS ISKOLA

A Debreceni Kinizsi Pál Általános Iskola mindent megtesz annak érdekében, hogy a 2020/2021-es tanév problémamentesen kerüljön megszervezésre. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott, a járványügyi készenlét idején alkalmazandó eljárásrendet követve tájékoztatjuk Önöket az iskolakezdésre vonatkozó járványügyi protokollunkról:

 FELKÉSZÜLÉS A NEVELÉSI ÉVRE

  • Intézményünkben alapos, mindenre kiterjedő fertőtlenítő takarítást végeztünk, mely során figyelembe vettük a Nemzeti Népegészségügyi Központ (a továbbiakban: NNK) ajánlását.
  • A fertőtlenítő nagytakarítás és a rendszeres fertőtlenítő takarítás elvégzéséhez szükséges tisztító- és fertőtlenítő szereket a Debreceni Tankerületi Központ biztosítja.

 AZ INTÉZMÉNYÜNK LÁTOGATÁSA

  • Intézményünket kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató gyermek, tanuló látogathatja. Amennyiben gyermeküknél tüneteket észlelnek, a NNK érvényes eljárásrendje alapján gondoskodjanak orvosi vizsgálatról. A szülő köteles az iskolát értesíteni, ha a gyermeknél koronavírus-gyanú vagy igazolt fertőzés van.
  • A szülők iskolánk épületébe nem léphetnek be. A felső évfolyamos gyermekek a kaputól egyedül érkezzenek, az alsósok és az autizmussal élő tanulók szülei csak maszkkal léphetnek be iskolánk kapuján és csak az bejárati ajtóig kísérhetik be gyermeküket.
  • Lehetőség szerint az alsósok és az autizmussal élő tanulók a Kuruc utca felőli bejáratot, míg a felsősök a Kinizsi utcai ajtót használhatják. Ezt az útvonalat kell használni a gyerekeknek a szünetek alatt is.
  • A tanítási idő végén, 16 óra után a gyermekek osztályonként lépnek ki az iskolából. A következő osztályt akkor engedik pedagógusaink, ha az előző osztály elhagyta az udvart.
  • Intézménybe lépéskor kötelező a kitett kézfertőtlenítő használata.
  • A koronavírus terjedésének mérséklése érdekében nem kívánatos a diákok és a felnőttek (szülők) csoportosulása a tanév folyamán sem az intézmény területén, sem az intézmény kapuja előtt. Kérem ennek szíves figyelembe vételét.
  • Fogadó órákra és személyes megbeszélésre csak telefonon előre egyeztetett időpontban érkezhetnek szülők iskolánkba.
  • Az intézménybe látogatók esetében kötelező a maszk használata. A portánál felírásra kerül a neve, elérhetősége, telefonszáma.

 EGÉSZSÉGÜGYI SZEMPONTBÓL BIZTONSÁGOS KÖRNYEZET KIALAKÍTÁSA

  • A tanítási órákon, foglalkozásokon a maszk viselése lehetséges, de nem kötelező.
  • A közösségi terekben (folyosók, mosdók, aula) minden tanulónak és az intézmény dolgozóinak kötelező a maszk használata.
  • A tantermekben kitett fertőtlenítőket a gyermekek az óra kezdete előtt használják.
  • A tantermi oktatás során az osztályok keveredését kerüljük. A tornatermek és az informatika terem kivételével az osztályok a tanítási nap során ugyanazt a tantermet használják. Az osztályok váltása között a fent említett két tantermet folyamatosan fertőtlenítjük.
  • A testnevelésórákat lehetőség szerint igyekszünk a szabadban megtartani. Kérjük, gondoskodjon a tanuló megfelelő ruházatáról! A tornaterem új padlója miatt belépni csak olyan tornacipőben lehetséges, amit a gyermek még nem használt kinti játszásra.
  • A testnevelésórák előtti átöltözés idősávját eltoljuk, így egyszerre egy osztály tanulói tartózkodnak az öltözőben.
  • A bejáratnál vírusölő hatású kézfertőtlenítőt helyeztünk el. Az intézménybe érkezéskor, használata kötelező.
  • A szociális helységekben biztosítjuk a szappanos kézmosási lehetőséget, melyet vírusölő hatású kézfertőtlenítési lehetőséggel egészítettünk ki.
  • Tanóráinkon a személyi higiéné alapvető szabályairól a gyermekek részletes, az adott korosztálynak megfelelő szintű tájékoztatást kapnak.
  • Az intézmény helyiségeinek ablakát időjárás függvényében lehetőség szerint nyitva tartjuk.
  • Informatika óra elött és után a kézfertőtlenítés kötelező mindenki számára.
  • Az iskolai büfé előtti csoportosulás tilos. Kötelező maszk használata és a 2 méteres védőtávolság betartása, ezt a padlózaton elhelyezett jelzővonalak segítik.

ÉTKEZTETÉSRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK

  • Étkezés előtt és után kiemelt figyelmet fordítunk a gyermekek alapos szappanos kézmosására és kézfertőtlenítésére. Az ehhez szükséges feltételeket a fenntartó biztosítja.
  • Az étkezéseket úgy szerveztük, hogy az osztályok, keveredése elkerülhető legyen, sorban állás esetén a védőtávolság betartható legyen.

 TANULÓI HIÁNYZÁSOK KEZELÉSE 

  • Annak a tanulónak az iskolai hiányzását, aki a vírusfertőzés szempontjából veszélyeztetett csoportba tartozik tartós betegsége (például szív-érrendszeri megbetegedések, cukorbetegség, légzőszervi megbetegedések, rosszindulatú daganatos megbetegedések, máj- és vesebetegségek) vagy például immunszupprimált állapota miatt, erről orvosi igazolással rendelkezik, és azt bemutatja, esetleges hiányzását igazolt hiányzásnak kell tekinteni. Igazolt hiányzásnak tekintendő továbbá, ha a gyermek, a tanuló hatósági karanténba kerül a részére előírt karantén időszakára.
  • Ezen időszakban a tanuló az otthona elhagyása nélkül, a pedagógusokkal egyeztetett kapcsolattartási és számonkérési forma mellett részt vehet az oktatásban.
  • A gyermek, a tanuló távolmaradásával kapcsolatos valamennyi szabály a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendeletben foglaltak szerint érvényes, azok betartása szerint járunk el.

 INTÉZKEDÉSEK FERTŐZÉSSEL ÉRINTETT INTÉZMÉNYEK ESETÉBEN

  • Iskolánk felkészült a munkarend átalakítására, kialakítja saját protokollját és kész annak betartására. Követjük az OH honlapján közzétett módszertani ajánlást, és folyamatosan tájékoztatjuk a szülőket.
  • Az intézményben a tantermen kívüli digitális munkarend bevezetéséről az Operatív Törzs dönt. A tanulók a tantermen kívüli, digitális munkarend elrendelését követő naptól az iskolát oktatási/nevelési célból nem látogathatják.

 

INTÉZMÉNYI JÁRVÁNYÜGYI PROTOKOLL

DEBRECENI KINIZSI PÁL ÁLTALÁNOS ISKOLA

MONOSTORPÁLYI ÚTI TAGINTÉZMÉNYE

A Debreceni Kinizsi Pál Általános Iskola és Monostorpályi Úti Tagintézménye mindent megtesz annak érdekében, hogy a 2020/2021-es tanév problémamentesen kerüljön megszervezésre. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott, a járványügyi készenlét idején alkalmazandó eljárásrendet követve tájékoztatjuk Önöket az iskolakezdésre vonatkozó járványügyi protokollunkról:

 FELKÉSZÜLÉS A NEVELÉSI ÉVRE

  • Intézményünkben alapos, mindenre kiterjedő fertőtlenítő takarítást végeztünk, mely során figyelembe vettük a Nemzeti Népegészségügyi Központ (a továbbiakban: NNK) ajánlását.
  • A fertőtlenítő nagytakarítás és a rendszeres fertőtlenítő takarítás elvégzéséhez szükséges tisztító- és fertőtlenítő szereket a Debreceni Tankerületi Központ biztosítja.

 AZ INTÉZMÉNYÜNK LÁTOGATÁSA

  • Intézményünket kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató gyermek, tanuló látogathatja. Amennyiben gyermeküknél tüneteket észlelnek, a NNK érvényes eljárásrendje alapján gondoskodjanak orvosi vizsgálatról. A szülő köteles az iskolát értesíteni, ha a gyermeknél koronavírus-gyanú vagy igazolt fertőzés van.
  • A szülők iskolánk épületébe nem léphetnek be. A második – nyolcadik évfolyamos gyermekek a kaputól egyedül érkezzenek, az elsős tanulók szülei csak szájmaszkkal léphetnek be iskolánk kapuján és csak az bejárati ajtóig kísérhetik be gyermeküket. Azok a mozgássérült tanulók szülei, akiknek segíteniük kell gyermekük helyváltoztatását, csak szájmaszkban kísérheti be az épületbe gyermekét a portáig, ahol átadja őt a pedagógiai, gyógypedagógiai asszisztensnek, pedagógusnak. Az egyéni tanrend szerint tanuló mozgássérült tanulók szülei szájmaszkban kísérhetik be gyermeküket az egyéni foglalkozás helyszínére. Várakozniuk ezután nekik az egyéni foglalkozás helyiségében lehet kötelező szájmaszk használata mellett, szigorúan betartva a 2 m távolságot.
  • A tanulók a főbejáraton belépve egyenesen az ügyelet számára kijelölt udvarra megy. Amennyiben ezt az időjárás nem engedi, az aulában kötelezően használja a szájmaszkot az osztályterembe vonulásig.
  • A tanítási idő végén, 16 óra után a gyermekek osztályonként lépnek ki az iskolából. A következő osztályt akkor engedik pedagógusaink, ha az előző osztály elhagyta az aulát.
  • Intézménybe lépéskor kötelező a kitett kézfertőtlenítő használata.
  • A koronavírus terjedésének mérséklése érdekében nem kívánatos a diákok és a felnőttek (szülők) csoportosulása a tanév folyamán sem az intézmény területén, sem az intézmény kapuja előtt. Kérem ennek szíves figyelembe vételét.
  • Fogadó órákra és személyes megbeszélésre csak telefonon előre egyeztetett időpontban érkezhetnek szülők iskolánkba.

 EGÉSZSÉGÜGYI SZEMPONTBÓL BIZTONSÁGOS KÖRNYEZET KIALAKÍTÁSA

  • A tanítási órákon, foglalkozásokon a maszk viselése lehetséges, de nem kötelező.
  • A közösségi terekben (folyosók, mosdók, aula) minden tanulónak kötelező a maszk használata.
  • A közösségi terekben (folyosók, mosdók, aula) minden tanulónak és az intézmény dolgozóinak kötelező a maszk használata.
  • A tantermekben kitett fertőtlenítőket a gyermekek az óra kezdete előtt használják.
  • A tantermi oktatás során az osztályok keveredését kerüljük. A tornaterem, informatika és technika terem kivételével az osztályok a tanítási nap során ugyanazt a tantermet használják. Az osztályok váltása között a fent említett három tantermet folyamatosan fertőtlenítjük.
  • A testnevelésórákat lehetőség szerint igyekszünk a szabadban megtartani. Kérjük, gondoskodjon a tanuló megfelelő ruházatáról! A tornaterembe belépni csak olyan tornacipőben lehetséges, amit a gyermek még nem használt kinti játszásra.
  • A testnevelés órák jó idő esetén a műfüves futballpályán és a játszó udvaron zajlanak, rossz idő esetén az alsó tagozatos osztályok a saját termükben tartják meg a testnevelés órákat, a felső tagozatos osztályok a tornatermet használják.
  • Tornaórák előtti és utáni öltözéskor az 1-4. osztályok a saját tantermükben öltöznek nemek szerinti váltott rendben, 5-8. osztályok a tornaöltözőket használják, egy osztály tanulói egy öltözőt használnak, nemek szerint váltott rendben.  Az öltözők használata közben fertőtlenítjük azokat.
  • A bejáratnál vírusölő hatású kézfertőtlenítőt helyeztünk el. Az intézménybe érkezéskor, használata kötelező.
  • A szociális helységekben, tantermekben, ebédlőnél biztosítjuk a szappanos kézmosási lehetőséget, melyet vírusölő hatású kézfertőtlenítési lehetőséggel egészítettünk ki.
  • Tanóráinkon a személyi higiéné alapvető szabályairól a gyermekek részletes, az adott korosztálynak megfelelő szintű tájékoztatást kapnak.
  • Az intézmény helyiségeinek ablakát időjárás függvényében lehetőség szerint nyitva tartjuk, gyakran szellőztetünk.
  • A tanulók a mosdókat úgy használhatják, hogy azokban egyszerre három gyermeknél több nem tartózkodhat. A szájmaszk használata itt is kötelező.

ÉTKEZTETÉSRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK

  • Étkezés előtt és után kiemelt figyelmet fordítunk a gyermekek alapos szappanos kézmosására és kézfertőtlenítésére. Az ehhez szükséges feltételeket a fenntartó biztosítja.
  • Az étkezéseket úgy szerveztük, hogy az osztályok, keveredése elkerülhető legyen, sorban állás esetén a védőtávolság betartható legyen. Az ebéd elfogyasztására idősávokat jelöltünk meg.
  • A tízórait az osztályos tanulók az ebédlőben  fogyasztják el a számukra kijelölt idősávban (9.20-9.40). A 2. és 4. évfolyam tanulói a saját tantermében tízóraiznak, a felsősök közül azok a tanulók, akik az iskolai étkeztetés keretében jogosultak a tízóraira, 9.40-9.50 óra között fogyasztják el a tízórait szintén az ebédlőben.

 TANULÓI HIÁNYZÁSOK KEZELÉSE 

  • Annak a tanulónak az iskolai hiányzását, aki a vírusfertőzés szempontjából veszélyeztetett csoportba tartozik tartós betegsége (például szív-érrendszeri megbetegedések, cukorbetegség, légzőszervi megbetegedések, rosszindulatú daganatos megbetegedések, máj- és vesebetegségek) vagy például immunszupprimált állapota miatt, erről orvosi igazolással rendelkezik, és azt bemutatja, esetleges hiányzását igazolt hiányzásnak kell tekinteni. Igazolt hiányzásnak tekintendő továbbá, ha a gyermek, a tanuló hatósági karanténba kerül a részére előírt karantén időszakára.
  • Ezen időszakban a tanuló az otthona elhagyása nélkül, a pedagógusokkal egyeztetett kapcsolattartási és számonkérési forma mellett részt vehet az oktatásban.
  • A gyermek, a tanuló távolmaradásával kapcsolatos valamennyi szabály a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendeletben foglaltak szerint érvényes, azok betartása szerint járunk el.

 INTÉZKEDÉSEK FERTŐZÉSSEL ÉRINTETT INTÉZMÉNYEK ESETÉBEN

  • Iskolánk felkészült a munkarend átalakítására, kialakítja saját protokollját és kész annak betartására. Követjük az OH honlapján közzétett módszertani ajánlást, és folyamatosan tájékoztatjuk a szülőket.
  • Az intézményben a tantermen kívüli digitális munkarend bevezetéséről az Operatív Törzs dönt. A tanulók a tantermen kívüli, digitális munkarend elrendelését követő naptól az iskolát oktatási/nevelési célból nem látogathatják.

 EGYÉB

  • Kérjük Önöket, hogy az oktatással kapcsolatos híreket hiteles oldalakon, a www.kormany.hu és a www.oktatas.hu felületein kövessék!
  • Minden szükséges információt megosztunk Önökkel a szokásos csatornákon: e-mail, honlap, telefon, valamint az e-Kréta elektronikus napló segítségével.

Gyermekeink és mindannyiunk védelme érdekében kérem ezen intézkedések betartását!

Debrecen, 2020. augusztus 31.

    Piros Zoltán
intézményvezető